“ÉPP LÉPTEM VOLNA RÁ A MOZGÓLÉPCSŐRE, MIKOR VALAKI MEGMARKOLTA A COMBOM…”

Ezt a megtörtént esetet egy fiatal lány mesélte el nekünk:

“A minap 6 óra tájékán az M2-es metró tele volt emberekkel (milyen meglepő). Mindenki rohant a mozgólépcsőhöz a Déli pályaudvarnál. A sok ember csak lökdösődött.

Előttem egy anyuka ment 4 kisgyerekkel (2 fiú, 2 lány), 5-6 évesek lehettek.

Szerintem életükben először mentek mozgólépcsővel (a gyerekek).

És az egyik kislány lemaradt, mert nem mert rálépni a mozgólépcsőre. Én pont mellette voltam és hirtelen csak egy pici meleg kezet éreztem a combomon, ami nagyon nem akar elengedi.

Szegény kislány annyira megijedt a lépcsőtől, hogy belém kapaszkodott. Nyújtottam felé a kezem, amit rögtön meg is fogott, és együtt léptünk rá a mozgólépcsőre. Ameddig fel nem értünk a kezemet szorította és véletlenül se akarta elengedni.

Mikor felértünk elkezdte “rángatni” a kezem, hogy hajoljak le hozzá. Kaptam tőle egy ölelést, egy puszit és egy “Köszönöm néni!” mondatot is.:) Az anyukája pedig csak hálásan mosolygott rám. :)”


Lám-lám, milyen kevés is elég, hogy szebbé tegyük valaki napját. Jó lenne, ha ezt mindig észben tartanánk! Te is így gondolod? Akkor ne felejtsd el megosztani!

Sie mögen auch an diesen interessiert sein