A nő több ezer pénzérmét ragasztott a földre – az eredmény egy perfekcionista valóra vált álma

Mindig nagyon örülünk, ha új ötleteket találunk otthonunk felújításával kapcsolatban. Ez a hölgy ezt a témát még egy lépéssel tovább is vitte.

Mikor Tonya lakásában a padló már nagyon tönkrement, úgy döntött kicseréli. De nem fa anyagot, betont, vagy köveket használt fel – hanem pénzérméket.

Elment a bankban és kivett 150 dollár a lehető legkisebb értékű pénzérmékben. Mikor hazaért, az érméket két halomba rakta, különválogatta a sötét és a világos színű érméket. Utána nekilátott a munkának.

Szerencsére Tony dokumentálta az egész munkafolyamatot és közzétette az interneten.



Tonya úgy kezdett hozzá, hogy a szoba közepére egy minta alakzatot rakott le, utána pedig ragasztóval rögzítette a pénzérméket.



Mikor az érmékkel közeledett a szélekhez, akkor cikk-cakk formára váltott. Amint lent látja, nagyon jól haladt az első nap.



A második nap is minden simán ment. Néhány szöget ki kellett húznia a padlóból, de ezen kívül a munka fennakadás nélkül folytatódott.



Tonya azt írta, az első sarok elkészítése volt a legnehezebb, utána már minden könnyebben ment.



Egy bizonyos ponton Tonya rájött, hogy nem lesz elég sötét színű érméje, de egy nagyon jó ötlete támadt. Egy kémiai anyagot vásárolt (kálium szulfátot), ennek segítségével a világosabb érmékből sötétebbet tudott csinálni.



Mikor elkészült, rájött, hogy ez a padló már örökre más lesz. És Tonyának nagyon tetszett.

“Minden olyan élénk, nem olyan unalmas, mint volt. Ez volt a legnagyobb bajom a padlóval, ezért változtattam meg.”



Már csak egy adag viaszt kellett vásárolnia a helyi boltban.



Nézzék meg, hogy néz ki a padló, miután megszáradt a viasz.



Ha közelebbről megnézzük az érméket, látjuk, hogy Tonya arra is ügyelt, hogyan álljanak a pénzérmék: Abraham Lincoln arca ugyanabba az irányba forgatva. Mekkora figyelmet fordított a részletekre.



Bár ez a módszer nagyon időigényes volt, Tonya úgy érzi, megérte a fáradozást – az eredmény fantasztikus.

Ön mit gondol erről a pénzes padlóról? Kérjük ossza meg velünk véleményét a Facebook-on és ossza meg a cikket barátaival.
Forrás: buzzblog.eu

Ezek is érdekelhetnek