AZ ESKÜVŐI SZALONBAN KIGÚNYOLJÁK SZEGÉNY, IDŐS NÉNIT, AKI OLYAN RUHÁT VÁLASZT, AMIT NEM ENGEDHET MEG MAGÁNAK

Óriási hibát követünk el azzal, ha egy embertársunkat a kinézete, vagy éppen a pénztárcájának vastagsága alapján szeretnénk megítélni. Ez nem csak vele szemben igazságtalan, de magunkat is becsapjuk vele!

A következő történet egy idős hölgyről szól, aki belépett egy exkluzív esküvői szalonba körbenézni, azonban az eladók kigúnyolták őt...

A biztonsági őr úgy csinált, mintha az állvány fölött ellenőrzött volna valamit, közben szorosan szemel tartotta az idős nőt, aki tétován lépett be az esküvői ruhaszalonba.

Gyors vizsgálat után megállapította, hogy nem a ügyfélkörhöz tartozik: régi ruhája legalább tizenöt éves, a harisnyája is divatjamúlt, a táskája is megkopott, a haja is kócos.

– Segíthetek? – lépett oda hozzá.

Az idős asszony kedvesen elmosolyodott, és azt suttogta:

– Igen, egy ruhát szeretnék. Az egyetlen unokám férjhez megy. Szükségem lenne egy szép ruhára az esküvőjére. És cipőre. Azt szeretném, hogy büszke legyen rám. Segítene valaki abban, hogy mit viseljek a nagy napon?

– A férfi mondta, hogy kövesse, és átvezette a nénit egy másik helyiségbe, ahol több nagy próbafülke is volt.

– Miért hozta ide? – kérdezte az eladó.

– Mert komplett szettet akar egy esküvőre – mondta nevetve a biztonsági őr, majd elsétált.

A tanácsadó, aki bizonyára modell lehetett fiatalabb éveiben, átható pillantással mérte végig az idős asszonyt. Kérte, üljön le vele szemben az asztalhoz, majd elővett egy jegyzettömböt és egy tollat.

– Először is, azt kell tudnom, mennyit hajlandó szánni rá?

– Takarékoskodni kezdtem, amikor tavaly tavasszal bejelentették, hogy idén esküvő lesz. Annie küldött nekem repülőjegyet, ezért az egész megtakarításomat a szép ruhára költhetem. – mondta, és kivett egy borítékot a kopott táskájából. – Úgy hetven dollár lehet benne. Számolja meg, ha úgy gondolja. Az egészet rá tudom szánni…

A nő ránézett, majd megszámolta a pénzt:

– Valóban, ez hetvenkét dollár. Talán le kellene mennie a pincébe, ahol a használt ruhákból vásárolhat. Van ott néhány, ami kijön ötven dollárból…

– Ó, kedvesem, odamentem először. De ott Miriam azt javasolta, hogy jöjjek önhöz.

(Ó, Miriam… szereti a jó vicceket – gondolta magában a tanácsadó, de várjon csak, majd megkapja a magáét.) Épp itt tartott gondolataiban, amikor a néni meglátott egy kék ruhát egy közeli vállfán. Felállt és gyors léptekkel odament. Mielőtt a nő visszatartotta volna, leemelte és maga elé tette, hogy megnézze a tükörben.

– Ez nagyon tetszik! Szép, de nem túl kihívó. Sima ruha, kis csipkével… Kellene hozzá egy cipő, természetesen. És a gyöngysoromat veszem fel hozzá, amit még szegény, megboldogult férjemtől kaptam… És ha majd vége az esküvőnk, odaajándékozom a kisunokámnak, hiszen egy a méretünk…

A tanácsadó nyelt egyet. Egyre jobban érezte magán a frusztráció és a szimpátia jeleit. Hogyan mondhatná el ennek az idős édes néninek, hogy a ruha ára 300 dollár, és a cipő hozzá legalább 75 lenne. Az élet néha nem igazságos.

Egy fiatal, szépen öltözött menyasszony épp fátyolokat próbálgatott a közelben, és közben figyelte a jelenetet. A családjának jómódú volt, azt mondták neki, bármit megvehet, amire vágyik az esküvőjére. Mielőtt a tanácsadó mondhatott volna valami bántót a néninek, megszólította:

– Bocsásson meg egy pillanatra – hívta magához, majd suttogva folytatta. – Adja oda neki a ruhát és a cipőt, meg bármi mást, amire még szüksége van, és írja az én számlámhoz. Mondja meg neki, hogy most ezek le vannak akciózva, és az összes csak 50 dollárba kerül. Így legalább marad egy kis költőpénze, és büszkesége…

– De miért? Nem is ismeri őt! – kérdezte a tanácsadó.

– Ez csak egy nászajándék lesz magamnak. Soha nem volt szerencsém ismeri a nagyanyámat. Ahogy majd az esküvőmön sétálok a folyosón, rá gondolok, és úgy fogom érezni, mintha a nagymamám is velem lenne.

Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!
Forrás: tudnodkell.info

Ezek is érdekelhetnek