Ez a tiszteletes hazavitt egy hajléktalan gyereket, ám a felesége döbbenetes dologra derített fényt!

Ronnie Stewart lelkipásztor, és felesége Krystal egy napon két gyereket pillantott meg a templom melletti szemétárolóban. Természetesen rögtön hazavitték a gyerekeket, hogy megfürdessék, és megetessék őket. Ekkor még nem sejtették, hogy egyszer egy családban fognak élni.



Eredetileg csak egy éjszakára akarták őket befogadni, de közben egy hihetetlen dolog történt velük. A háromgyerekes Stewart család elérkezett életének azon pontjához, amikor eldöntötték, hogy nem szeretnének több gyereket vállalni. Azonban az életük teljesen másképp alakult.

Krystal-nál nemrég egy kezdeti stádiumban levő daganatot állapítottak meg, és a teljes méhét eltávolították. Saját gyerekük így már biztosan nem lehetett, azonban az élet teljesen kiszámíthatatlan. Egy este Ronnie két gyereket talált, szószerint a szemétbe kidobva. Kiderült, hogy a közeli erdőben lakó hajléktalan család gyerekei.



A lelkipásztor és családja ételt, és ruhát szokott osztani a rászorulóknak, ezért ismerték a hajléktalan családot. A vér szerinti szülők nem tudták vállalni a gyerekek eltartását, ezért hosszas gondolkodás után Stewarték úgy döntöttek, hogy örökbe fogadják őket. Öt hónap elteltével elindították az örökbefogadási procedúrát, és jelenleg minden vágyuk az, hogy a saját gyerekeik mellett a két és fél éves fiúkat is fel tudják nevelni.





“Sokan gondolják rólunk, hogy egy hőstett hajtottunk végre, hiszen a három saját gyerekünk mellé még kettőt örökbefogadunk. Azonban mi azt gondoljuk, hogy ez teljesen természetes, örülünk, hogy így alakult az életünk, és köszönjük, hogy részesei lehetünk a fiúk életének” – meséli az anya.

Forrás: twice.hu

Ezek is érdekelhetnek