A szülés az élet nagy csodája. Aki átélte, tudja: élete alapvetően változott meg abban a pillanatban, amikor gyermeke világra jött.

Soha többet nem lesz már az a nő, aki néhány perccel korábban volt. Mert amikor egy gyermek megszületik, vele együtt születik meg az anya is.

A szülés idején minden nő agya átalakul. A felszabaduló oxitocin örökre átkódolja az agyat, villámgyors neurológiai változásokat hozva létre. Az újszülött illata, látványa, sírásának hangja kitörölhetetlenül beleég az anya agyába. És beindul az anyai oltalmazó magatartás is.

Az agy motoros, látó- és hallókérge turbó üzemmódba kapcsol, állandóan monitorozva a környezetet, lehetséges veszélyforrások után kutatva. A szüléssel végbemenő idegi változások egy életre szólnak, ezért van az, hogy hiába nő fel a gyermekünk, mi életünk végéig féltő szeretetet érzünk iránta.
Gondolatok, +1:
Beleszakadhat a szíved, sőt, bele is fog, ha folyton csak adsz, és vissza sem kapod a másiktól – figyelmet, a törődést, a szeretetet. Persze, nem azt kell nézni, hogy mit kapsz cserébe, az Élet úgyis visszaadja valahol, de érdemes odafigyelned magadra. Arra, hogy vajon mikor tolod az energiát feleslegesen, és mikor van az, hogy már figyelmet sem kapsz? Csináld csak, de egyszer azon kapod majd magad, hogy szép lassan elfogysz. Adnál, de nincs miből. Mosolyognál, de nem őszinte. Olyankor kell átgondolnod: vajon kiknek adtál pillanatot? Ugyan ki volt az, aki értékelte, becsülte, mert nem kell több. (…) A kérdés csak az, hogy mikor veszed észre, hogy a másikat valójában nem is érdekled, és mikor képzeled azt ennek ellenére is, hogy ez nincs így. Mert van, amikor olyanoknak adsz energiát, akik valójában magasról tesznek rád és a mosolyaidra. Te vajon kire szánod a napjaidat, a pillanatokat? Gondold meg. Érték.