Árvai Attila: Mama

Öreg mama, drága kincsem
Mosolygok, ha szemed nézem
Látom benne bús bánatod
Látom régi boldogságod…

Annyi sok év eltelt már
Felneveltél, dolgoztál
Hosszú utad bejártad
Még sem fáradt a lábad

Öreg mama pillants reám!
Megnézlek, hogy tanulhassak
Csodáljalak, szeresselek
A csönd rejtekén meglássalak…

Megláthassam jó szíved
Meghallhassam sóhajod
Elmúlassam bánatod…
Megterítsem asztalod…

Megérzem, mi szíved titka
Forró elmúlt szerelmek
Mindeniket szemed rejti
Régi színes emlékek…

Drága mamám, rád gondolok
Szíved tele jósággal
Mindig mikor magam vagyok
Te vigasztalsz csókoddal…

Édes mamám, mi lesz vélem
Ha Te egyszer nem leszel?
Kihez szólok az estéken
Ha majd senki nem felel?…

Úgy hiányzol Jó nagymamám
Soha el nem feledlek
Megcsókolom ráncos kezed
Oly annyira szeretlek!…

…Sírnál állok szürke estén
A nagymamám sírjánál…
Hajtom fejem, még könnyezek
S megpihenek fájánál…

Öreg mama nem feledlek
Soha míg csak létezek…!
Az én szívemben örökké élsz!
…Míg csak egyet lélegzek…
Árvai Attila
Forrás: arvaiattila.hu
Gondolatok, +1:
Amíg nem éled át, milyen a másiknak, addig nem tudsz szeretni. Amíg nem fáj neked a fájdalom, amit másnak okozol, nem tudsz szeretni. A karma nem büntetés, hanem tanítás: megtanít, milyen a másiknak lenni; mit érez, hol fáj neki. Amíg nem fáj a seb, amit másokon ejtesz, és nem vérzel tőle te is, addig nem tudod, mi az, hogy vele és együtt és közösen. Együtt érezni valakivel csak akkor lehet, ha az én idegeim is összerándulnak attól, amit benne én okozok.