Megrázó levelet kapott anyjától a türelmetlen lány. Miután elolvasta, teljesen megváltozott!

A lány egyfolytában türelmetlenkedett édesanyjával. Aztán egy nap talált egy rövid levelet az asztalon. Alighogy elkezdte olvasni, kicsordult a könnye.

"Drága lányom!

Egy nap, amikor látod, hogy öregszem, kérlek, legyél türelemmel, de a legfontosabb, próbáld megérteni, min megyek keresztül.

Amikor beszélgetünk, és én ugyanazt ismétlem meg ezerszer, ne szakítsd félbe azzal, hogy: "Te már ugyanezt mondtad egy perce" ... Csak figyelj, kérlek. Próbálj meg emlékezni az időkre, amikor még kicsi voltál, és olvastam neked ugyanazt a mesét éjszakáról éjszakára, amíg el nem elaludtál.

Ha nem akarok fürödni, ne haragudj, és ne hozz zavarba engem.Emlékszel, amikor kislány voltál, és nem mentél zuhanyozni?

Amikor látod, hogy képtelen vagyok felfogni az új technológiákat, adj időt, hogy megtanuljam, és ne nézz úgy rám ... emlékszel, drágám, én türelmesen tanítottam meg neked, hogyan kell csinálni sok mindent: az evést hogyan öltözz fel, kösd meg a cipődet minden nap ... a nap, amikor látod, hogy öregszem, legyél türelemmel, de a legfontosabb, próbáld megérteni, mi megyek keresztül.

Ha én néha elfelejtek valamit, adj időt, hogy emlékezzek, és ha nem megy, ne legyél ideges, türelmetlen és undok.

És amikor az öreg, fáradt lábaim nem tudnak már mozogni olyan gyorsan, mint korábban, add a kezed ugyanúgy, ahogy én adtam az enyémet neked, amikor először elindultál. Ha eljön ez az idő, ne légy szomorú, én sem leszek, csak az a fontos, hogy ott legyél velem.

Anyád, aki felnevelt"


Ugye milyen tanulságos? Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!
Forrás: tudnodkell.info
Gondolatok, +1:
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

(1944)