Ne dobd el azt, ki felnevelt, hisz annyi éjszakán, teérted sírt, és ontotta a könnyek záporát.

Ne dobd el azt, ki felnevelt,
s rosszat ne mondj reá,
szeresd, mint szíved mélyében
a néma dobbanást.
Ne bántsd meg szóval, nem tudod
egy szó mennyire fáj,
akár egy tőr, mely fúródva
a szívedben megáll.

Ne dobd el azt, ki felnevelt,
hisz annyi éjszakán,
teérted sírt, és ontotta
a könnyek záporát.

Ne dobd el! Hisz éjjelente
te érted mond imát,
s minden könnycsepp, mit érted ejt,
egy néma vallomás.

Minden öröme, mosolya,
mely látszik ajakán,
hozzád száll, s tiéd szívében
tán minden dobbanás.

Ne dobd el! Hiszen panaszod
ő érti! Senki más!
S ő lesz talán az egyetlen,
ki érted majd kiáll.

Ne dobd el! Hiszen lesz idő,
hogy nem lesz semmi más,
csak puszta föld, ahol térdre hullsz,
s tán néhány szál virág
Meggyesi Éva
Gondolatok, +1:
Egy 80 éves férfi minden reggel reggelit visz a feleségének.
Kérdezték tőle:
- Miért van az Ön felesége öregek otthonában?
Ő azt válaszolta:
- Mert Alzheimer kórban szenved.
Ekkor azt kérdezték tőle:
- Az Ön felesége foglalkozna azzal, ha Ön egy reggel nem hozna reggelit neki?
A férfi azt válaszolta:
- Ő nem emlékszik... Nem tudja azt sem, hogy én ki vagyok. Öt éve nem ismer már meg.
Meglepetten mondták neki:
- Milyen csodálatos dolog! Ön még mindig viszi a feleségének a reggelit annak ellenére, hogy ő már nem is ismeri meg Önt?
A férfi elmosolyodott, a szemeibe nézett, megszorította a kezét, aztán azt mondta:
- Ő nem tudja, hogy én ki vagyok, de én tudom, hogy Ő kicsoda!