Petőfi Sándor: ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN ÚJRA

Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpendítem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem.

Kedvesem, te ülj le mellém,
Űlj itt addig szótlanul,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonul.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.
Petőfi Sándor
Gondolatok, +1:
Olyan valaki mellett állj meg, aki nem fél veled lenni.
Akinek minden perc ajándék melletted.
Akinek jó vagy. Pont úgy, ahogy vagy. Mindenkor és akárhogy.
Aki gondol rád, és aki törődik veled.
Aki nem fut el, mikor rossz passzban vagy.

Akinek a legnagyobb félelme életében, hogy elveszít téged.
Aki, ha nem is mondja minden percben, hogy szeret, de érezteti veled minden nap.
Akinek a leghétköznapibb pillanat is ünneppé változik melletted.
Akinek a szeme mosolyog, ha rád néz.
Aki átölel egy nehéz nap után, és meghallgat, ha fáj valami.
Ilyen valaki mellett horgonyozz le. Soha, ne érd be kevesebbel...