Soha, egyetlen percre se mondj le arról, amire igazán vágysz...

Soha, egyetlen percre se mondj le arról, amire igazán vágysz. Ne foglalkozz azzal, hogy mennyire lehetetlen, hogy mennyire nem látod az utat, mert azt hiszed, hogy valójában nincs is. Ne törődj a körülményekkel, hajítsd őket magad mögé, ne figyelj rájuk. A te dolgod csak az, hogy tedd azt, amit érzel, és menj a szíved után. Csináld, ha fáj, csináld, ha nem megy, ha akadályokba ütközöl, ha megállás nélkül hibázol, akkor is, ha mindenki kinevet, akkor igazán – hiszen ahol ennyi akadály van, ott valaminek lennie kell. Nincs olyan, hogy valamit nagyon szeretnél, és azért, mert más azt mondja, hogy nem lehet, te elhiszed neki. Csak az van, hogy a legnagyobb természetességgel hiszel magadban, abban, hogy megéri dolgozni érte, mert az út majd kirajzolódik magától – csak meg kell tanulnod hinni ebben.
Oravecz Nóra
Gondolatok, +1:
Amikor negyven éves lettem,
nagyon sokalltam ezt a számot;
egy évecskét hát letagadtam,
hosszabbítván az ifjúságot.

Nem tudtam akkor, mily parázslón
ifjú, aki csak negyven éves,
s magamat csalva ragaszkodtam
ahhoz az egy ellopott évhez.

Mikor azután ötven lettem,
– de csak negyvenkilencet mondtam -,
ma már tudom, – én balga lélek,
akkor is még, mily ifjú voltam.

És egyre szörnyűbb évek jöttek:
milliók haltak, ifjan égtek…
nem számoltam már életemmel,
mindegy volt már: mióta élek.

Mindegy volt már, hogy meddig élek,
– sorsom a messzi csillagokban, -
harcoltam, írtam? árva lélek,
egy elvadult embervadonban.

Hány év repült el így fölöttem,
lehetne száz, vagy ezer év is,
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem föléledt mégis.

Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás, magas fejemmel
zúgom a dalt, – tán’ mindörökre!