Van akiről ezerszer lemondasz, de mindig visszakerül a képbe. Az évek peregnek, az emlékek megfakulnak, de egy valamit sosem tudsz elfelejteni....

Van akiről ezerszer lemondasz, de mindig visszakerül a képbe. Az évek peregnek, az emlékek megfakulnak, de egy valamit sosem tudsz elfelejteni. Azt, hogy mennyire boldoggá tett. Sok minden elmúlik, többek között a harag is, amivel szétváltatok, elmúlik az is, hogy azt hiszed, hogy örökké tarthat, elmúlik minden, csak az nem, hogy te hogyan érezted vele magad. Bízol az életben annyira, hogy tudod idővel jönni fog más, hogy idővel, ha hasonló ember sétál el előtted az utcán nem érzed azt, hogy a szíved összeszorul és szétgyilkol. Reménykedsz, hogy idővel más mosolya sem fog ráemlékeztetni, mert továbblépsz. Majd felbukkan. Visszajön, mert talán ő a sorsod. Az évek hirtelen feledésbe merülnek, mert te ugyanúgy érzed magad, mint akkor, amikor először magával ragadott. És ekkor beléd hasít a tény, hogy képtelen vagy felejteni. Bármennyire is szeretnéd azt az embert, aki hozzád tartozik képtelen leszel elengedni, így hát megtanulsz majd engedni a sorsnak.
Gondolatok, +1:
Egy fiatal párról szól a következő történet, valamint arról, hogy nem szabad az érzéseinkkel ellentétesen cselekedni, mert egy életre megbánhatjuk a döntésünket.

A fiú és a lány nagyszerűen érezték magukat egymás társaságában, boldogak voltak, soha nem veszekedtek, nyolc éve alkottak egy párt. A lány összes barátnője már férjénél volt, és mindeddig nem is foglalkoztatta a házasság, de ahogy teltek az évek, és az édesanyjai is folyamatosan nyaggatta, hogy mikor kötik be a fejét, kezdett megváltozni a véleménye. Már ő is férjhez akart menni! Ezt közölte is párjával, a tökéletes esküvő részleteit is megosztotta vele, de a fiú azt válaszolta, hogy ő még nem áll készen, még időre van szüksége, szeretne szerezni egy jobban fizető állást, hogy majd biztosíthassa családja számára a tisztes megélhetést. Végül hosszas beszélgetés után sem jutottak dűlőre, így mindketten úgy döntöttek, jobb, ha külön utakon folytatják. Ezután a fiú összetört szívvel elhagyta szülővárosát.

Öt év múlva viszont visszatért, és eldöntötte, hogy új életet kezd. Megismerkedett egy csodás lánnyal, akit nagyon szeretett, és boldog is volt vele. Három év múlva elvette feleségül. A lagzi után összefutott az első szerelmével, aki a könnyes szemekkel azt mondta:

„Hogy nősülhettél meg pont az én születésnapomon? Hogy volt képed azokat a virágdíszítéseket használni, amiket én találtam ki? Hogy tudtad az én kedvenc dalomra megtenni az első tánclépést?”

A fiú megfogta a kezét, és magához húzta. Abban a pillanatban egy könnycsepp szaladt le az arcán.

„Mindvégig arra gondoltam, hogy te vagy a menyasszonyom.”

Az életben talán egyszer adódik meg, hogy rátaláljunk az igaz szerelemre, ezért soha ne engedjük elmenni.